2014. november 2., vasárnap

Az utazás

Sziasztok!

Engem ért az a megtiszteltetés,hogy az első napunkról tartsak egy kis beszámolót. Jelentem,sikeresen megérkeztünk a szállásunkra, és mindenki elfoglalta a kis birodalmát, amit egy hónapig tudhat a magáénak!!
Már mindannyian nagyon vártuk, hogy ez a nap eljöjjön. Délelőtt 11 órakor gyülekezett kis csapatunk a Liszt Ferenc Reptéren, nagyon izgultunk, hogy a bőröndjeink ne okozzanak kellemetlen meglepetéseket, ugyanis egy feladandó bőrönd maximum "csupán" 23 kg lehet. Szerencsére senki bőröndje nem érte el a 23 kg-ot, viszont még így is elég nehezek voltak, ennyi cipekedés után szerintem mindenki izmosodott egy cseppet.
Közülünk 2 embernek teljesen új élmény volt a repülés, de mind a hatan nagyon vártuk. Elég ködös volt az idő, elindult a gép, és szinte semmit nem lehetett látni, de amint elértük a repülési magasságot, mindenkinek leesett az álla, a felhők fölött tényleg mindig kék az ég! :)
Először Amszterdamba repültünk, ahol egy órát töltöttünk a vonatra várva ezt követően pedig 2,5 óra vonatozás következett Leuuwardenig. A városról még sajnos nem tudok nyilatkozni, mert már besötétedett mire ideértünk. De majd valaki biztos beszámol erről is.
Miután megtaláltuk a kollégiumot, ahol elszállásolnak bennünket, körbevezettek minket, az első és legfontosabb hiányosság, amit felfedezni véltünk, hogy nincs tükör a szobánkban! :D Szerencsére kárpótol minket, hogy minden ágyhoz tartozik saját konnektor, és még Wifi is van! Nagy örömünkre, tudunk majd főzni, és mosni is!!
Holnap reggel 10-re várnak minket a Friese Poort-ban, ahol egy tájékoztatáson fogunk részt venni, hogy miként alakul majd az itt eltöltött időnk, már nagyon kíváncsi vagyok!

Mára ennyi, töltök fel pár képet is az utazásról. :)

Reni