2014. november 13., csütörtök

egy szép csütörtök a SISA Kinderopvang-ban

Azt hiszem állíthatom, hogy én jártam a legjobban a gyakorlati beosztással. Ugyanis minden nap csak du. 13:30-ra kell beérnem a "bölcsibe" (ami -mint már korábban említettem- nem igazi bölcsőde, hanem egy suli utáni "gyermekmegőrző", de erre szerintem nincs egészen korrekt magyar szó). Minden nap át kell vonatoznom az Akkrum nevű kis faluba, de igazából ezt egyáltalán nem bánom. Gyönyörű a látkép, ami a szemeim elé tárul minden alkalommal utazás közben. Teljesen magával ragad a hatalmas tér. Tudniillik, majdnem egész Hollandia lapos talajon fekszik, így ameddig a szem ellát csak nagy legelők terülnek el mindenfele, köztük sok csatorna csordogál, itt-ott kis tavacskák láthatók. Helyenként egy-egy magányos farmer ház bukkan fel a semmi közepén, békésen legelésző tehén csordákkal, vagy bámulatos fríz lovakkal.

Igazán jó kedvűen érkeztem meg ma is bölcsődénkbe, ahol Niki már reggel óta állta a gyerek hadat. Gyakorlatban is láthattuk, hogy miért jobb -véleményünk szerint- külön csoportokat csinálni a különböző korosztályoknak (még a 0-3 évesig terjedő gyerkőcök között is). Nem tartottuk elég biztonságosnak ahogy a 4 évesek játszottak egy 10 hónapos kislány mellett, illetve vele... Bár lehet csak elfogultak vagyunk a magyar rendszerünkkel. :)
Kicsit később megérkeztek a nagyobbak is, akiket minden nap külön busszal elhoznak az iskolából. Be kell vallanom, hogy számomra valóban nehéz feladatnak bizonyul, hogy megértessem magam, illetve hogy megértsem őket közös nyelv hiányában. Talán a legnagyobb feladat, ami elé valaha állítva voltam egész életemben. Komolyan, egyszer próbáljátok ki! Nem piskóta! :D Azért meg kell hagyni, ma már lényegesen jobban ment,mint legelőször. Az udvarra is kimentünk játszani. A mozgásokkal társított játékokban jobban tudok érvényesülni, pl. fogócskázunk, és felkapom őket,és pörgök velük, amit nagyon élveznek. Két aranyos kislánnyal rajzoltunk is a végén. Vagyis ők rajzoltak,és nekem kellett kiszíneznem, ők mondták hogy milyen színnel. Úgyhogy megtaníthattam nekik a színeket angolul. :)

Remélem most már hamarosan belejövök a tevékenységbe úgy igazán! Bár ehhez attól tartok elengedhetetlen lesz megtanulnom hollandul legalább egy kicsit!

Goede nacht! :)

Az eddigi tapasztalataim

Hoi!

  Ma nem én vagyok a soros a blogolásban, de gondoltam megosztom veletek a tapasztalataimat az elmúlt pár napomról, kedden ugyanis elkezdtem dolgozni az itteni munkahelyemen! :)
A legutóbbi vasárnappal befejeződtek a kulturális programjaink, visszatértünk sikeresen -immár egyedül, Szálteleki tanárnő kísérete nélkül- az Amszterdami kiruccanásunkról. Leuuwarden annyival nyugodtabb, szeretek itt lenni.
  Hétfőn az iskolában volt jelenésünk, részt vettünk 2 előadáson és kaptunk pár megoldásért kiáltozó feladatot is, aztán hazajöttünk, hogy lélekben felkészüljünk arra, hogy valóban véget ért a henyélés! Kedden reggel 7:15-re kellett mennünk Zsófival a gyakorlati helyünkre, a Folrastate-ba ahol a továbbiakban is, és immáron harmadik napja dolgozunk. Az ápoló csapat nagyon kedves, és segítőkész, mindenki nagyon lelkes, látszik rajtuk, hogy szeretik a munkájukat. Ami részben problémát okoz az a nyelv, ugyanis nem nagyon beszélnek angolul, de azért sikerül megértetnünk magunkat egymással.


   A Florastate tulajdonképpen egy ápolási otthon, ahol különböző betegségekkel/rendellenességekkel élnek az emberek. Az épület 4 emeletes, én a 2-4. emelet között tevékenykedem általában. Az ápolók mindig ketten dolgoznak együtt, ez afféle szabály, ahogy a szünetek is! Több fél órás szünet van egy műszakon belül, 7:30 körül kezdődik a műszak, előtte van az átadás, mindenki megkapja a betegeit akiket aznap gondoznia kell, aztán megy is végezni a dolgát, 10 órakor van az első szünet, mindenki beül a közösségi szobába az asztal köré, és gyümölcsöt vagy kekszet majszol, és kávét vagy teát iszogat. :)



A szünetet követően ismét mindenki megy a dolgára, egészen a következő szünetig, ami tulajdonképpen az ebédidő. Ekkor váltásban mennek szünetre, ezt is beosszák reggel egymás között, az első turnus 11:30 -tól 12:00-ig ebédel, a második pedig 12:00-tól 12:30-ig.
  Egy csomó új dolgot tapasztaltam már az elmúlt 3 napban ami eltér az otthoni dolgoktól. Az itt élő betegek többnyire Sclerosis Multiplexben szenvednek, de van akinek Spina bifida-ja van (nyitott hátgerinc) és van aki Huntington-szindróma-s ezeket emeltem ki,de ezekhez társul még Hydrocephalia, Duchenne-kór stb. Az egyik és egyben legfontosabb azonos tényező ezekben a betegségekben, hogy a betegek akadályozottak a mozgásban, vagy részben illetve teljesen mozgásképtelenek, sokaknak légzéstámogatásra is szüksége van. Akad olyan beteg is, aki nyelésképtelen ezért beültettek egy PEG-et a gyomrába, és azon keresztül táplálják, de az itteni PEG különbözik az otthonitól, ahogy a táplálás módja is.
PEG - Percutan Endoszkópos Gasztrosztóma:
A tápszer azonos, itt is a nutridrinket használják, viszont a fecskendőt nem úgy használják, ahogy mi otthon, ők ugyanis eltávolítják róla a dugattyút, beletöltik a tápszert/vizet és csak "belefolyik" a beteg gyomrába (bocsi,de ennél érthetőbben nem tudom elmagyarázni).


Korábban nem voltam olyan helyen, ahol találkozhattam Sclerosis Multiplex-es betegekkel, szóval számomra ez is újdonság. Az a tapasztalatom, hogy az otthoni kórházakban nem mobilizálják kellőképpen az állandóan fekvő betegeket. Itt ilyen nincs, ugyanis az SM-esek folyamatosan mobilizálva vannak még az ágyban is naponta többször és kötelezően! Erre is van egy protokolljuk, még éjszaka is 2 alkalommal más-más alátámasztásokkal fektetik a betegeket. Az eszköz nevét nem tudták nekem lefordítani, hollandul pedig pláne nem szeretnék senkit ezzel fárasztani, úgyhogy inkább mutatok róla képeket! :)



Amikor megkérdeztem, hogy mi a neve ennek az eszköznek, akkor elkezdtek gondolkodni, majd a kerekesszék háttámlájára mutogattak, hogy ugyan úgy hívják, szóval legyen az eszköz neve támasztó (support). Az egyik beteg azt is elmondta, hogy egy ilyen szett több száz euróba is kerülhet!
A lényeg, hogy a hollandok a matrac alá helyezik be ezeket a támasztókat különböző helyekre, és a rajtuk lévő tépőzárral az anyaghoz rögzíthetők (sárga színű a képen) így nem tudnak elmozdulni.




A szobákban ki van rakva mindig az utasítás, hogy kit,hogyan milyen pozícióba és milyen időpontokban kell fektetni, és persze az is, hogy hová helyezzék a támasztókat.

Ami még újdonság volt számomra az a katéter. Többféle katéterezési módszert alkalmaznak, ilyennel sem találkoztam még otthon, a katétert nem a húgycsövön keresztül vezetik fel, hanem a lágyékon keresztül vezetik be a hólyagba.


A katéter "tárolásának" is két módja van, az egyiket mi is alkalmazzuk a kórházakban, ha a beteg az ágyában fekszik, akkor az ágyhoz rögzíthető műanyag tartóra akasztják fel a katéter vizeletgyűjtő részét, a másik módszer pedig amikor pl a beteg a kerekesszékében ül, ilyenkor a lábszárához rögzítik, ez a tároló olyan mint egy zokni, felhúzzuk a beteg lábszárára és a benne található zsebbe helyezzük a zsákot. A zseben van egy lyuk is, ahol kivezetik a katéterzsák végén lévő csapot, így a vizeletet is könnyen le tudják engedni belőle.

Végül az emelővel mint újdonsággal zárnám soraimat. Szerintem ez az, amire valóban otthon is szükség lenne, azt hiszem kellőképpen csökkenne a sérvben szenvedő ápolók száma. Az emelő óriási segítség, akár egy 120 kg-os embert is képes felemelni, és szállítani is egyszerű vele a betegeket az ágyból a székbe, és vissza! Volt szerencsénk hétfőn kipróbálni az iskolában, befeküdhettem a demons termükben lévő ágyba, Ricsi és Zsófi pedig rám szerelték a bandázst majd az ágyból a székre ültettek!

Mára ennyi volt, amit szerettem volna megosztani veletek, még lenne mit írnom, de képek híján maradjunk ennél a mennyiségnél! :)

Jah, és még valami ami eszembe jutott! Szombaton lesz a Sinterklaas nevű ünnep aminek mindannyian részesei leszünk, a hollandok ugyanis november 15.-én ünneplik Mikulást, elvileg nagy buli lesz a városban, már várom! Az utcák pedig már részben ki vannak díszítve, tegnap 22-ig dolgoztam, szóval későn értem haza, de a  Karácsonyi hangulatot idéző látvány kárpótolt!